Isten hozott Ráncfalván

Isten hozott Ráncfalván

Nők milliói néznek nap mint nap aggódva a tükörbe. Megint előtűnt egy ránc, sápadtabb a bőr. Hiába minden, öregszünk. Valljuk be hölgyeim, nagyon könnyű ráfogni mindent az időre. Nem beszél vissza, csendben vállalja, hogy mindezek a bosszantó kis ráncok és változások az ő vasfogának harapásnyomai. De biztosan így van ez? Véletlenül sem tehetünk róla egy kicsit sem?

Éveken át élünk vissza könyörtelenül a fiatalságunkkal. Nyúzzuk, húzzuk a bőrünket, süttetjük magunkat a tűző napon, hiúságból nem hordjuk a szemüvegünket, inkább hunyorgunk. Szívjuk a cigit, vagy a jófajta városi szmogot, órákon át fintorgunk és vágunk fa illetve jópofát a munkahelyünkön. Szinte elhordjuk az arcunkat, mint egy cipőt. Aztán amikor az éles fürdőszobai fényben, a tükörbe nézve jó reggelt köszön az első igazi ráncunk, észbe kapunk.

Ekkor persze elrohanunk az első drogériába és beszerzünk egy szatyor krémet. Felkenjük, dunsztoljuk alatta magunkat, zöld ufómaszkkal megyünk aludni – nem kis frászt hozva ezzel a párunkra és a macskára – de a ránc még mindig ott virít. És nem kell hozzá nagy jóstehetség, hamar követni fogja az egész családja. Ráncék elfoglalják az arcunkat, felfalják harmatos fiatalságunk utolsó emlékét is.

Na jó, ennyire nem drámai a helyzet. Elvégre a huszonegyedik században élünk, van élet a drogériás krémeken túl is. A kozmetikai ipar jócskán túllépett már a Nívea kék dobozán. Kutatók és mérnökök ezrei fáradoznak azon, hogy a Földön fellelhető minden növényből, állatból és kémcsőből kivonják a titkot, amit aztán a kedvenc kozmetikusunk, legújabb NASA fejlesztésű gépének segítségével tuszkol a bőrünkbe. És ez működik. Varázslat. Az idő úrnői lettünk. Ráncfalva kihal, arcunk újra üde és friss, vagy legalábbis annak tűnik. Ez az út a látszaté. Ha kozmetikusunk tudománya és kellékeinek széles tárháza már nem elég, jöhet a sebész tűje, sava, kése. Ha ezt az utat választjuk, előbb-utóbb elveszítjük a józan ítélőképességünket, reális énképünket. Ráncaink, testünk az ellenségünkké válik, többé már nem önmagunkat látjuk ha a tükörbe nézünk. Helyette torz lénnyé vasaltatjuk magunkat és elfelejtjük azt a reggelt amikor az első ránc álmosan ránk köszönt. Hacsak másképp nem döntünk.

Nem nehéz rájönni, hogy annak a jó reggelt ráncnak jó oka volt, hogy ott legyen. Ott, azon a területen telt be először a pohár. Az a bizonyos fintor, az a bizonyos berögzült életmód, az a bizonyos mozdulat volt az első figyelmeztetés. Ez persze mindenkinél más. Lehet egy homlokránc, a jól bevált rosszalló tekintetünk eredményeként, amitől az alkalmazottaink, gyerekünk, olyan jól tudják, mit akarunk. De lehet egy szépen fejlett ránc a szánkon, éppen ott, ahol a cigi szokott lógni. És lehet az a szarkaláb a szemünk sarkában attól a bizonyos magunkra fagyasztott mosolytól, amit előszeretettel öltünk magunkra, mert pozitívak és lelkesek vagyunk.

Itt az ideje másképp gondolkodni magunkról. Nem lehet elkülöníteni tulajdonságainkat azok látható tüneteitől. Ezt minél előbb belátjuk annál hamarabb kezdhetünk hozzá a változtatáshoz. Ha itt tartasz, ha már rájöttél, hogy Te tehetsz magadért, a szépségedért, egészségedért, és ehhez segítségre van szükséged, szeretettel várunk a Facelift Studióban.

Mede Gabi